Hír

2026. május 7-én az IFLA virtuális kísérőprogramot rendezett az ENSZ Tudományos, Technológiai és Innovációs Fórumához, amelynek középpontjában a tudás lehetséges helyének feltérképezése állt a 2030 utáni időszakban.

Bár a világ számára továbbra is a jelenlegi (2030-as) Agenda megvalósítása kell, hogy prioritás legyen, időszerű elkezdeni gondolkodni azon is, hogy az azt követő menetrend hogyan tudna tanulni a tapasztalatokból és reagálni az új fejleményekre a maximális pozitív hatás elérése érdekében.

A siker potenciálisan azt jelentheti, hogy minden szinten és minden szereplő részéről sokkal komolyabban meg kell fontolni, mit kell tenni egy egészséges és fenntartható tudáskörnyezet megteremtése érdekében. Ez nemcsak az emberi jogok érvényesülését támogathatja, hanem sokféleképpen hozzájárulhat egy jobb élethez mindenki számára.

Ennek a közös gondolkodásnak a megindításához olyan előadók csatlakoztak, akik mindannyian erős kötődéssel és elkötelezettséggel rendelkeznek a tudás jövőjét érintő kérdések iránt:

• Rachel Martin, globális fenntarthatósági igazgató, Elsevier (Hollandia)
• Costanza Sciubba Caniglia, dezinformáció-ellenes stratégiai vezető, Wikimedia Foundation (Egyesült Államok)
• Patrick Paul Walsh, oktatási alelnök és az SDG Academy igazgatója (Írország)
• María Estelí Jarquín, az ISC (Nemzetközi Tudományos Tanács) igazgatótanácsának tagja, nemzetközi kapcsolatokért felelős menedzser a UKCEH-nél

A program videófelvétele elérhető az IFLA You Tube-csatornáján.

Változó idők, változó igények

A 2030 Agenda elfogadása óta eltelt évek során számos olyan trend rajzolódott ki, amely rávilágít a tudással kapcsolatos tétek nagyságára, valamint a meglévő modelleket és ökoszisztémákat fenyegető veszélyekre.

Bár a kutatási eredmények és a társadalmi részvétel terén kétségkívül voltak sikerek, a tudományt egyre gyakrabban érték támadások olyan populista mozgalmak részéről, amelyek alapvetően elutasítják a kutatás és a tudomány szabadságának eszméjét (olyannyira, hogy egyes kutatók azt kérik, ne tüntessék fel a nevüket a munkáikban, és a legfontosabb adatkészletek is eltűnnek). Kevésbé drámai, de ugyanilyen aggasztó volt a növekvő hajlandóság az akadémiai szabadságjogok feladására annak érdekében, hogy a tudományt szűkebb szakpolitikai és gazdasági célok elérésének eszközévé tegyék.

Ezenkívül a mesterséges intelligencia (MI) jelentős zavaró tényező volt, mind a kutatás előmozdításában rejlő potenciál, mind pedig a helytelen gyakorlat kockázatainak fokozódása szempontjából. Mindezek a tendenciák hozzájárultak ahhoz, hogy sürgős lépéseket kelljen tenni a tudomány iránti bizalom és integritás biztosítása érdekében, hogy a társadalmak valóban hozzáférhessenek az információkhoz, megbízhassanak bennük és felhasználhassák azokat. Bár a nyitottságnak itt a válasz jelentős részét kellene képeznie, ez is inkább nyomás alatt állt, amint azt Patrick Paul Walsh kiemelte. Ehelyett azt kockáztattuk, hogy visszatérnek a zárt kertek, amelyek csak azoknak kedveznek, akik megengedhetik maguknak a hozzáférést.

A hagyományos kutatási környezeten túltekintve Costanza Sciubba Caniglia is megerősítette az MI-hez kapcsolódó rossz gyakorlatok hatásaival kapcsolatos aggodalmakat. A bot-forgalom olyan nyomást gyakorol az olyan oldalakra, mint a Wikipedia, amely rontja az emberi felhasználók élményét. Ugyanakkor az MI-eszközök használata csökkentette az eredeti weboldalak tényleges látogatottságát is, ami nehéz kérdéseket vet fel a nyílt tudásrendszerek és a digitális közjavakat általában alátámasztó modellek számára. Prioritás annak biztosítása, hogy a „nyilvános tér” valóban mindenki számára hozzáférhető legyen, és ne csupán néhány vállalat növekedését támogassa.

Általánosabban véve egyre inkább tudatosult az a szükséglet is, hogy fejlesszük a kíváncsiságot és a készségeket – egyrészt a ma már bőségesen rendelkezésre álló információk miatt, másrészt pedig azért, mert ez kulcsfontosságú ahhoz, hogy az emberek hatékonyan, tudatosan és felelősségteljesen tudják használni a mesterséges intelligenciát.

A nemzetközi fellépés fontossága

2015-höz képest kétségtelenül globálisabb kutatási környezetben élünk, ahol az alacsony és közepes jövedelmű országokból származó kutatások egyre nagyobb láthatóságot élveznek. Ez pozitívum, de még erősebben rávilágít egy inkluzívabb ökoszisztémára való áttérés szükségességére, amely például sokkal méltányosabb irányítást biztosít afölött, hogy ki határozza meg a kutatási programokat és hogyan osztja el a támogatásokat. Ebben az angol nyelv fontosságát sem szabad elfelejteni, tekintve, hogy az angol dominanciája egyenlőtlenségeket teremt, és azzal fenyeget, hogy hangokat rekeszt ki. Ahogy María Jarquín kifejtette, globális, összekapcsolt tudásgazdaságokra van szükségünk, amelyeket valódi tudásméltányosság jellemez – ezt a pontot az ISC leendő elnöke, Robert Dijkgraf is hangsúlyozta.

Costanza Sciubba Caniglia bemutatta, hogyan támogatja e fejlődést a Wiki-modell azzal a céllal, hogy hozzáférést biztosítson a globális tudáshoz, ugyanakkor olyan irányítási struktúrákkal működjön, amelyek biztosítják a helyi tartalom-előállítást, a forrásmegjelölést és az ellenőrzést. Az MI-vel kapcsolatban kihívást jelentett, hogy hajlamos volt ezt a tudás egy sokkal általánosabb, standardizáltabb modelljével helyettesíteni, bár – ahogy mások hangsúlyozták – helyes használat esetén segíthet az anyagok lokalizálásában is, kulturálisan relevánsabbá téve azokat. Ezzel párhuzamosan az internet szabályozására irányuló olyan megközelítések térnyerése, amelyek vagy figyelmen kívül hagyták, vagy ellentétben álltak a globális hálózat logikájával, azzal a kockázattal járt, hogy egy töredezett internet („splinternet”) jön létre.

Bár több kutatási eredmény üdvözlendő, ezek globális szintű, valós változásokká alakítása érdemi nemzetközi együttműködésen múlik. Ez nem új dolog – hosszú hagyománya van annak, hogy a kutatók (földrajzi és politikai) határokon átnyúlóan fognak össze az igazán közös kihívások kezelése érdekében. Ugyanakkor az ilyenfajta együttműködés lehetőségét nem lehet magától értetődőnek venni, tekintettel a politikai, gazdasági és egyéb nyomásokra – sőt, 1945 óta soha nem volt ennyi konfliktus a világban, mint napjainkban.

A 2030Agenda és annak Fenntartható Fejlődési Céljai (SDG-k) természetesen maguk is az együttműködés erősítésének eszközei. Bár valószínűtlen, hogy mindegyiket teljesítjük, Rachel Martin hangsúlyozta, hogy ez korántsem jelenti azt, hogy kudarcot vallottak volna. Megjegyezte, hogy az SDG-keretrendszernek sikerült létrehoznia egy globálisan közös, társadalmi, környezeti és gazdasági fejlődést összekapcsoló fenntartható fejlesztési menetrendet. Ez nemcsak a holisztikusabb döntéshozatal előmozdítását segítette, hanem fontos hatást gyakorolt a kutatási programokra is, amint azt az ENSZ SDG-kért felelős Tudományos, Technológiai és Innovációs paneljével készített interjúkban is elhangzott.

Az intézmények fontossága

Az előadók egyetértettek abban is, hogy a kívánt tudás-ökoszisztéma kulcsfontosságú infrastruktúrájaként kiemelten fontos az intézmények fenntartása.

Az egyik ilyen kulcsfontosságú elem a hatékony tudomány–szakpolitika interfészek megléte, amelyek lehetővé teszik, hogy az új ötletek, meglátások és tanulságok bekerüljenek a döntéshozatalba. Ezen a téren hasznos előrelépések történtek, különösen az ENSZ Főtitkár Tudományos Tanácsadó Testületének létrehozásával. Potenciáljuk megvalósításához azonban befektetésre, kitartásra, hosszú távú kapcsolatokra és ismeretközvetítési kapacitásra van szükség.

Egy másik fontos pillér a valóban nyitott, köztulajdonban lévő tudás-infrastruktúrák csoportja. Ahogy Patrick Paul Walsh rámutatott, a Globális Digitális Paktummal (Global Digital Compact) kapcsolatos munkák során egyre inkább elismerik a közösségi ellenőrzés fontosságát a szélesebb körű társadalmi előnyök biztosítása érdekében. Ezt a nyílt licencelésre való erős fókuszálásnak kell kísérnie, amely lehetővé teszi új és inkluzívabb modellek megjelenését. A Wikimedia által felügyelt infrastruktúrák hasonlóan fontos szerepet játszanak, és egyben illusztrálják azt a hatalmas energiát és hajlandóságot is, amely a világban a tudásmegosztás iránt mutatkozik.

Az előadók elismerték a könyvtárak és más tudásintézmények szerepét a legkülönfélébb kontextusokban, a kutatóintézetektől a helyi közösségekig. Olyan állandóságot és nyomonkövethetőséget biztosítanak, amelyet az MI nem feltétlenül garantál, és ellenszerként szolgálnak a töredezettséggel szemben. Ahogy Patrick Paul Walsh kiemelte, központi szerepet játszhatnak a közérdekű MI fejlesztésében is, amely a technológia valós problémák megoldásában rejlő kétségtelen potenciáljának megvalósítására összpontosít. Továbbá lehetővé teszik számunkra, hogy fenntartsuk a tudatos döntések értékét azzal kapcsolatban, mi kerüljön be és mi ne a rendszerekbe, ezáltal biztosítva az elszámoltathatóságot – ami a Wiki-mozgalmat is jellemzi.

Döntő fontosságú, hogy mindezeknek – mind infrastruktúraként, mind pedig a globális tudáskincshez hozzájáruló új tudás forrásaként – finanszírozásra és megfelelő szabályozási környezetre van szükségük küldetésük teljesítéséhez.

Holisztikus megközelítés?

Az esemény annak megvitatásával zárult, hogy a meglévő digitális transzformációs menetrend mennyiben kínál megfelelő platformot a tudás 2030 utáni Agendában elfoglalt helyével kapcsolatos releváns kérdések kezelésére. Világos volt, hogy ez a keretrendszer valóban lehetőséget biztosít a másként gondolkodásra és annak megértésére, hogyan lehet összekapcsolni a világot.

Már eddig is nagyon értékes munka folyt az információintegritás területén, amelynek célja egy egészséges online információs ökoszisztéma és a technológiához való, a jogokat tiszteletben tartó megközelítés kialakítása volt, ahogy azt az ENSZ saját, az Információs Integritásra vonatkozó Globális Alapelvei és a Freedom Online Coalition (Online Szabadság Koalíció) tervezete is vizsgálta.

Ugyanakkor a tisztán technológiai megközelítés nem tudott választ adni a bizalom, a méltányosság, a kormányzás és a demokratikus értékek körüli kulcsfontosságú kérdésekre. Emellett azt a kockázatot is magában rejti, hogy megfeledkezünk a fizikai terek és tevékenységek (például a közkönyvtárak) meghatározó szerepéről a tudásméltányosság biztosításában, valamint az alapvető jogok és szabadságok védelméről. Valós igény mutatkozik egy értékalapú megközelítésre.

Végezetül, egy inkluzív és méltányos tudásagenda nem valósulhat meg elkötelezettség, megfelelő finanszírozás, valamint autonómia nélkül.

Az IFLA hálás minden előadójának az idejükért és a megosztott gondolataikért, és várakozással tekint a további meglátások és anyagok megosztása elé a 2030 utáni Agendára való felkészülés során.

Forrás: Knowledge in the Post-2030 Agenda – IFLA
A kép forrása: IFLA