A Könyvtártudományi Szakkönyvtár 2026. április 21-én, kedden 15 órakor rendezte meg a Könyvtárosok dolgozószobája
című könyvtárszakmai eseménysorozat huszonötödik alkalmát. Az beszélgetés középpontjában a mesterséges intelligencia (MI) állt, amely napjaink egyik rohamosan fejlődő és egyik legnagyobb hatású technológiája.
A kerekasztal-beszélgetés során arra kerestük a választ, hogy mit jelent a tudatos MI-használat, milyen szervezeti és egyéni felelősségek kapcsolódnak hozzá, valamint milyen lehetőségeket és kockázatokat rejt a technológia a közgyűjtemények, különösen a könyvtárak számára. Emellett betekintést nyerhettünk abba is, hogy a könyvtárak hol helyezkednek el az MI-tudatosság spektrumán, és milyen szerepet tölthetnek be a felhasználók digitális kompetenciáinak fejlesztésében.
A beszélgetés meghívott vendégei dr. Aczél-Partos Adrienn, a Pázmány Péter Katolikus Egyetem Jog- és Államtudományi Karának egyetemi oktatója és könyvtárvezetője, valamint dr. Tömördi Boglárka és dr. Krámli Gergely, a Jaczkovics Ügyvédi Iroda ügyvédei voltak.
A beszélgetés első blokkjában az MI-jártasság fogalmának tisztázására került sor. Dr. Tömördi Boglárka ismertette, hogy a fogalom az Európai Unió AI Act rendeletében jelent meg hangsúlyosan, amely 2025. februárjától lépett hatályba, és jelenleg is meghatározó szabályozási keretet biztosít az uniós tagállamok számára. Elmondta, hogy a rendelet általános iránymutatásokat ad a mesterséges intelligencia munkahelyi használatára vonatkozóan, külön kitérve a lehetséges kockázatokra és a felelősségi viszonyokra. Ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a szabályozás inkább keretjellegű. Akonkrét, gyakorlati kockázatok részletes feltárása nem jelenik meg benne. Ezért a szervezeteknek saját működésükre szabott belső szabályozásokat kell kialakítaniuk. Továbbá kiemelte, hogy az MI-eszközök használata mára széles körben elterjedt, így a tudatos és felelős alkalmazás elengedhetetlen. Ebben kulcsszerepe van a munkáltatónak, aki köteles biztosítani a munkavállalók megfelelő tájékoztatását, képzését és a biztonságos használat feltételeit.
Dr. Krámli Gergely egy történeti kitekintéssel indította gondolatmenetét, amiben rámutatott arra, hogy könyvtárak létjogosultságát a múltban már több alkalommal is megkérdőjelezték. Az internet megjelenése, a Google keresőmotor térnyerése, valamint az e-könyvek elterjedése mind olyan fordulópontok voltak, amelyek a könyvtárak jövőjét fenyegető tényezőként jelentek meg a közbeszédben.
A mesterséges intelligencia megjelenése hasonló félelmeket generál, azonban a könyvtárak reziliens intézmények, így képesek alkalmazkodni ezekhez a kihívásokhoz. A hiteles információszolgáltatás, a dokumentumállomány mély ismerete és a szakmai tudás olyan stabil alapot jelentenek, amelyek lehetővé teszik a folyamatos megújulást és a relevancia megőrzését.
Dr. Aczél-Partos Adrienn hangsúlyozta, hogy a mesterséges intelligencia fogalmának használata önmagában is félrevezető lehet. Megfogalmazása szerint ezek a rendszerek „nem mesterségesek és nem is intelligensek” abban az értelemben, ahogyan azt a hétköznapi nyelv sugallja. Valójában algoritmusok összességéről van szó, amelyek statisztikai és valószínűségi alapon generálnak szövegeket és válaszokat. Éppen ezért felvetette a terminológia újragondolásának szükségességét, és azt, hogy célszerűbb lenne ezeket a rendszereket technológiai eszközként kezelni. Kiemelte, hogy az AI Act ugyan fontos keretet ad, de a szabályozás jelenlegi formájában nem képes teljes mértékben lekövetni a technológiai fejlődés ütemét, ezért a felhasználóknak kritikus szemlélettel kell viszonyulniuk az MI működéséhez.
A beszélgetés egyik legfontosabb szakaszában a mesterséges intelligencia használatával járó kockázatok kerültek előtérbe.
Dr. Krámli Gergely ismertette a „shadow AI” jelenséget, amely azt jelenti, hogy a munkavállalók a munkáltató tudta nélkül használnak MI-eszközöket a munkafolyamataik során. Ez különösen veszélyes lehet, mivel az ilyen használat nem szabályozott, és komoly adatvédelmi kockázatokat hordozhat.
Kiemelte, hogy az egyik legjelentősebb veszély az adatszivárgás lehetősége. Az MI-rendszerek a felhasználói inputokból tanulnak, így a feltöltött információk, még ha kis valószínűséggel is de visszakerülhetnek.
Dr. Tömördi Boglárka a „fekete doboz” problémára hívta fel a figyelmet, azaz felhasználók nem látják át pontosan, hogy a rendszer milyen logika mentén hozza létre válaszait. Ez különösen problémás lehet olyan területeken, ahol a döntések átláthatósága kulcsfontosságú. A szerzői jogi kérdések szintén hangsúlyosan megjelentek. A jelenlegi magyar joggyakorlat szerint az MI által generált tartalmak nem részesülnek szerzői jogi védelemben, ugyanakkor a felhasznált adatok és inputok jogi státusza számos kérdést vet fel. Az AI Act ezen a területen csak korlátozott iránymutatást ad, így a meglévő szerzői jogi szabályok alkalmazása szükséges.
A beszélgetés során szó esett a mesterséges intelligenciához való társadalmi viszonyról is.
Dr. Krámli Gergely nemzetközi példákon keresztül mutatta be, hogy az Egyesült Államokban a munkavállalók jelentős része aktívan használ MI-eszközöket, míg Magyarországon ez az arány jóval alacsonyabb. Ennek egyik oka a technológiával szembeni bizalmatlanság, valamint a médiában megjelenő negatív narratívák. Dr. Aczél-Partos Adrienn kiemelte, hogy az MI-t gyakran „ellenségként” kezelik, ami gátolja a nyitottságot és a tanulási hajlandóságot. Ez a hozzáállás hosszú távon lemaradáshoz vezethet, hiszen a technológia egyre inkább beépül a mindennapi munkafolyamatokba. A résztvevők hangsúlyozták, hogy az MI egyik legnagyobb kihívása az, hogy minden szektorban egyszerre jelent meg, így a szervezeteknek nincs elegendő idejük a fokozatos alkalmazkodásra.
Dr. Krámli Gergely rámutatott, hogy a hatékony használat egyik alapfeltétele a megfelelő promptolási készség. Az MI-rendszerek nem „gondolatolvasók”, így a felhasználón múlik, hogy milyen minőségű output születik. Emellett felhívta a figyelmet arra is, hogy a rendszerek hajlamosak megerősíteni a felhasználó feltételezett szándékát, ami bizonyos esetekben, például mentálisan sérülékeny csoportoknál komoly veszélyeket hordozhat. Dr. Tömördi Boglárka kiemelte, hogy a szervezeti szintű bevezetés során elengedhetetlen a megfelelő keretrendszer kialakítása, a munkavállalók képzése, valamint a biztonságos eszközök kiválasztása.
A beszélgetés során részletesen szó esett az AI Act kockázatalapú megközelítéséről is.
Dr. Krámli Gergely ismertette, hogy a rendelet különböző kategóriákba sorolja az MI-rendszereket: tiltott rendszerek, magas kockázatú rendszerek, korlátozott kockázatú rendszerek (pl. deepfake), valamint minimális kockázatú alkalmazások. Ez a felosztás lehetővé teszi, hogy a különböző rendszereket differenciáltan kezeljük, ugyanakkor a gyakorlati alkalmazás során továbbra is szükség van szervezeti szintű kockázatelemzésre.
A magyar gyakorlatban gyakran a tiltás az első reakció az új technológiákra, ami hosszabb távon a szabályozatlan használat, például a shadow AI erősödéséhez vezet.
A szakértők szerint a megoldás a fokozatos, tudatos bevezetésben rejlik. Érdemes felmérni a munkavállalók jelenlegi szokásait, majd pilot jelleggel, kisebb csoportokban tesztelni az eszközöket. Fontos alapelvként fogalmazódott meg, hogy az MI-re nem öncélú eszközként, hanem hatékonyságnövelő megoldásként kell tekinteni, amely elsősorban az ismétlődő, adminisztratív feladatok kiváltásában nyújthat segítséget.
A beszélgetés zárásaként a résztvevők egyetértettek abban, hogy a könyvtárak stabil és hiteles intézményként továbbra is meghatározó szereplői maradnak az információs társadalomnak.
A könyvtárosok szerepe ugyan folyamatosan átalakul, de a tudásközvetítés, a tájékoztatás és a felhasználók támogatása továbbra is központi jelentőségű marad. Az MI térnyerése új feladatokat is hoz: a könyvtárak aktívan részt vehetnek a digitális és MI-kompetenciák fejlesztésében, valamint segíthetnek a felhasználóknak eligazodni a technológia által kínált lehetőségek és kockázatok között. Ebben a gyorsan változó világban a könyvtárak olyan stabil pontot jelentenek, amelyek egyszerre őrzik a hagyományos értékeket és nyitnak az innováció felé.